Európa történelmét a 16. században a politikai viszonyok megváltozása és az Oszmán Birodalom előretörése jellemezte.
1519-ben meghalt I. Miksa[1] német-római császár és utóda a spanyol király, V. Károly[2] lett. Az osztrák tartományokat öccse, Ferdinánd[3] örökölte. Károly álma egy egységes európai nagybirodalom létrehozása volt. A megerősödött Habsburg Birodalommal a Jagellók 1506-ban örökösödési szerződést kötöttek, mely szerint Habsburg Miksa unokája, Ferdinánd Jagelló Annát vette feleségül, Jagelló Ulászló[4] fia pedig Ferdinánd húgával, Máriával köt házasságot. A szerződést 1515-ben megerősítették. A Habsburgok európai megerősödését a kontinens többi hatalma igyekezett megakadályozni; I. Ferenc francia uralkodó szövetséget kötött a szultánnal, a pápa, Milánó és Velence pedig létrehozta a cognaci ligát, amely szintén a Habsburgok ellen irányult. Így a Jagellók az oszmánok ellen nem számíthattak fő szövetségesükre, mert azok erőit az európai ellentétek kötötték le.
Mindez akkor történt, amikor I. Szulejmán[5] uralkodása alatt az Oszmán Birodalom katonai és gazdasági teljesítőképessége csúcspontjára emelkedett. A szultán azonban meg akarta akadályozni a Habsburgok térnyerését Magyarországon. Az oszmán hódítás szinte megállíthatatlan volt. 1521-ben a törökök két irányból támadtak. Ezt követően elesett Szabács, Zimony és Nándorfehérvár.[6] A török haderő ezzel megsemmisítette Magyarország déli védelmi vonalát.[7] Az első végvári vonal elvesztése helyrehozhatatlan károkat okozott az ország védelmében. Ettől kezdve egyenes út vezetett ahhoz, hogy Magyarország egy része az Oszmán Birodalom fennhatósága alá kerüljön. 1526. augusztus 29-én az oszmánok II. Lajos seregére Mohácsnál katasztrofális vereséget mértek, így szabaddá vált az út az ország középső része felé.
A mohácsi csatából menekülő II. Lajos életét vesztette és egy súlyos katonai vereség mellett fennállt a veszélye annak, hogy anarchikus viszonyok alakuljanak ki az országban, ezért fontosnak tartották, hogy mielőbb királyt válasszanak.[8] Az elképzelések azonban különbözőek voltak. A nagybirtokos réteg Habsburg Ferdinándot találta alkalmasnak és az 1506-os családi örökösödési szerződést tekintette jogalapnak. A köznemesség viszont az 1505-ös „rákosi végzés” alapján Szapolyai János erdélyi vajdát választotta magyar királynak.[9] Ezzel megtörtént a kettős királyválasztás, ami polgárháborút eredményezett a két fél között.[10] Az ország hamarosan két részre szakadt és a rohamosan terjedő reformáció miatt nemcsak politikailag, hanem vallásilag is megosztottá vált. A reformáció egyébként komoly szerepet játszott abban, hogy elkerüljék a köznép iszlamizálódását. Ugyanis az 1540-es években komolyon tartottak attól, hogy a köznép, a jobbágyság összefog a törökökkel.[11]
Szapolyai János halálát (1540) követően támogatói Isztambulba látogattak, hogy fia, a csecsemő János Zsigmond számára kérjék a szultán pártfogását. Ugyanakkor Habsburg Ferdinánd is bejelentette igényét az országra és ennek elismeréséért évi 30 ezer forint adót ajánlott fel a szultánnak. Szulejmán azonban János Zsigmond támogatása mellett döntött, akit ezután Szapolyai János hívei királlyá kiáltották ki Rákos mezején. A koronázásra azonban nem került sor, így a gyermek csupán „Magyarország választott királya” címet viselhette. Ferdinánd 1541 májusában megkísérelte Budát elfoglalni. A vár védelmét Szapolyai feltétlen híve, Fráter György irányította. Szulejmán és serege Fráter György megsegítésére indult. A szultán célja a magyar főváros megszerzése és a Habsburg térnyerés megállítása volt.[12] Minderre azért volt szükség, mert Szulejmán Budát tartotta alkalmasnak a későbbi oszmán hódítások kiindulópontjául.[13] 1541. augusztus 29-én végül sor került a vár elfoglalására, amit az ország három részre szakadása követett.
Buda eleste után a legtöbb vár aránylag stabil állapotban került a török kezére.[14] A török első foglalási hullámának harcaiban[15] elesett Siklós és Pécs. 1543-ban feladták Esztergomot, és Tatát. Székesfehérvárt Varkocs György kapitány védte, aki több rohamot is visszavert, de a szeptemberi támadáskor a megrémült polgárság kizárta a visszavonuló őrséget, ezért mintegy 500 katona jutott kardélre. Másnap feladták a várat. 1544-ben Nógrád, Hatvan, Visegrád majd Simontornya is elesett, így már nem tudták Budát közvetlenül támadni a királyi csapatok.
1547-ben a status quo jegyében öt évre szóló békét kötött I. Ferdinánd Szulejmán szultánnal, így végképp elveszett az elfoglalt területek felszabadításának reménye.[16]
Az ország egyesítésének tervéről Fráter György sohasem mondott le. 1551- ben újabb kísérletet tett a Királyi Magyarország és Erdély egyesítésére. Tervét, ugyanúgy, mint az 1541-es gyalui egyezményt,[17] az oszmánok büntető hadjárattal torolták meg. Az 1552-es török hadjárat Kara Ahmed vezetésével Temesvár és Lippa elfoglalását tűzte ki célul, míg Hádim Ali budai pasa a Nógrád és Hont megyei várak bevételét tervezte. Ahmed és Ali seregei Szolnoknál egyesültek és közösen vonultak Eger vára ellen, hogy utat nyissanak a bányavárosok felé, és az ország kettészakításával előkészítsék Bécs ostromát. Az 1552-es török hadjáratban elesett Temesvár, Lippa, Drégely, Ság valamint Szolnok. Az egri vár viszont, Dobó István kapitány vezetésével ellenállt az egyesült oszmán támadásnak.[18]
Az 1552-es év eseményei egyértelműen megmutatták, hogy Ferdinánd királynak nincs ereje megtartani Erdélyt, sőt az 1551-1552-es hadjáratokat követően az Oszmán Birodalom nyugati térhódítása is végleg elakadt.[19]
Ezt követően jelentős területi hódítás nem következett be a birodalom nyugati felén. 1564-ben Ferdinándot, aki 1556-tól a német-római császári címet is viselte, a trónon legidősebb fia II. Miksa követte, aki ismét megkísérelte az erdélyi kérdés Habsburgok számára kedvező rendezését. Az 1566-os hadjárat már a várháborúk végét jelezte, sőt komolyabb területfoglalásokkal nem is járt.
Az viszont kiderült, hogy a szultán eredményes harcot vívott Magyarországon, hiszen a birtokába került az egykori Magyar Királyság csaknem negyven százaléka. Továbbá szintén világosan látszik, hogy a két európai nagyhatalom között, kialakult egy ingatag erőegyensúly. Egyik fél sem volt képes döntő csapást mérni a másikra. Ebben a helyzetben Magyarországnak védelemre kellett berendezkednie; országunk mellékhadszíntérré vált, mindkét nagyhatalom elsősorban a számukra fontosabb területekre összpontosította erőit. Az 1568-ban megkötött drinápolyi békével elismerték a szembenálló felek, hogy nem tudnak áttörő hadműveletet indítani a másik legyőzésére. Ez a béke tartós területi megállapodást jelentett közöttük. Ahogy Pállfy Géza írja- „háborús békeévek” köszöntöttek országunkra.
Vörös Gábor
[1] 1508-1519 között uralkodott.
[2] 1519-1556 között uralkodott.
[3] 1526-1564 között uralkodott Magyarországon.
[4] 1490-1516 között uralkodott Magyarországon. Fia, II. Lajos (1516-1526)
[5] 1520-1566 között töltötte be a szultáni méltóságot.
[6] Pállfy Géza. 2000. 26. o.
[7] Szántó Imre. 1980. 12 o.
[8] Pach Zsigmond Pál- Várkonyi Ágnes. 3/1. kötet. 1976. 149. o.
[9] Az 1505-ös „rákosi végzés” értelmében, a Jagelló Lajos halálát követően, magyar származású uralkodót választanak meg királynak.
[10] Pach Zsigmond Pál- Várkonyi Ágnes. 3/1. kötet. 1976. 155. o.
[11] Fodor Pál: 1997. 35. o.
[12] Pach Zsigmond Pál- Várkonyi Ágnes. 3/1. kötet. 1976. 220. o.
[13] Sinkovits István: 1966. 772. o.
[14] Szántó Imre. 1980. 23. o.
[15] 1543-1547 között zajlott.
[16] Pállfy Géza. 2000. 34. o.
[17] Gyalui egyezményben Fráter György, mint János Zsigmond gyámja, megegyezett Ferdinánddal, hogy a törökök kiűzése esetén Ferdinánd lesz Magyarország királya. 1543-ban kezdődő török hadjáratok fő oka ez az egyesség volt.
[18] Pach Zsigmond Pál- Várkonyi Ágnes. 3/1. kötet. 1976. 261-269. o.
[19] Hegyi Klára: 1995. 81. o.
