Végvárrendszer állapota a 16. század második felében

A mohácsi csatát követően és főként Buda elfoglalásával egyre nagyobb feladat hárult a magyar végvárrendszerre. Magyarországot a 16. században gyakran nevezték „Az kereszténység védőbástyájának”. Erről tanúskodik az 1566-os év haditanácskozása is: „A magyarok mostanáig Németországot követték, érette életüket és vérüket áldozták; azért méltányos őket, mint a védőfalunkat,- megtartani és róluk gondoskodni; mert ha Magyarországot elveszítjük, megszabadításunk és védelmünk német parasztjainkra háramlana, szabadulásunk pedig sokkal bajosabb lesz.”[1]
Hunyadi Mátyás regnálása idején kísérletet tettek arra, hogy a törökök megfékezésére védelmi vonalat építsenek ki. Ez a kettős védelmi vonal mintegy 150 kisebb-nagyobb várból állt. Ez azt jelentette, hogy minden hét kilométeres szakaszra esett egy erősség. A végvárrendszer az Adriai-tengertől a Dunántúlig, a Felvidéken keresztül Erdélyig húzódott. A védővonal nemcsak megfékezte a törökök egyre erőteljesebb előrenyomulását, hanem az ellentámadások kiindulási pontjául is szolgált. Ehhez azonban feltétlenül szükség volt egy állandóan készültségben álló seregre.

A híres „fekete sereg” feloszlatását (1493) követően ilyen haderő nem létezett a Magyar Királyságban. Az állandó zsoldos sereg hiánya gyengítette a magyar védelmi rendszer erejét.[2]
Az ország vezetői jól tudták, hogy a törökök terjeszkedését csak megerősített helyek létesítésével lehet megakadályozni. A megerősített várak és a hozzájuk tartozó kisebb elővárak egész országrészeket voltak képesek megvédeni. Amíg az oszmánok nem tudták elfoglalni a központi a várat, addig a védelmi lánc jól működött. További előny volt a magyarok számára, hogy az oszmán haderő évente csak korlátozott ideig volt képes hódító hadjáratot folytatni.[3] Általában az aktív időszak nyár elejétől október végéig - Kászim napjáig - tartott. Nem tudtak minden évben seregeket küldeni az ország ellen, mert a hadjáratok igen komoly anyagi erőfeszítéseket igényeltek.[4] Így az ostromlott várak erőfeszítése nem volt hiábavaló, mert ezzel más várakat mentettek meg és esetleg a következő vár ostromára már nem volt idejük a hódítóknak.[5]
A 16. század első kétharmadában a végvárak technikailag alaposan elmaradtak a kor követelményeitől. Emellett a viszonylag kiterjedt védelmi vonalon viszonylag kevés katonaság helyezkedett el. Bár azt is tudjuk, hogy létszámuk, ha kevéssel is, de folyamatosan növekedett.[6] A 16. század elején a végvárak túlnyomórészt magántulajdonban voltak. Így például Nádasdy Tamás Kanizsát, Török Bálint Szigetvárt és Pápát, a Báthoryak Babócsát, Lakot, Tahy Ferenc Vízvárt, Bebek Ferenc Füleket, Patócsy Ferenc Gyulát, Perényi Ferenc Egert birtokolta. Már az 1543. évi 7. tc. megállapította, hogy a nagybirtokosok nincsenek abban a helyzetben, hogy megvédjék váraikat.[7] Ezzel magyarázható, hogy mindinkább az uralkodó vállalta magára a végvárak fenntárásának gondját. Így került Kanizsa vára Miksa császár tulajdonába 1568-ban.
A horvát és a szlovén határvédelem magyarországi folytatásaként a magyarországi végvárrendszer a Dunántúlon a Balatonra és a Vértesre támaszkodott.[8] Legfontosabb erősségei: Kanizsa, Veszprém, Pápa, Palota, Tata, Komárom és Győr voltak. A további védelmet Érsekújvár, Eger, Szendrő, Kassa, Tokaj és Kálló biztosította, Partiumon át Erdélyig.[9]




[1] Geöcze István: 1894. 654. o.
[2] V. Molnár László. 1987. 46. o.
[3] Sinkovits István. 1966. 774. o.
(4] Szántó Imre. 1980. 18. o.
[5] Sinkovits István. 1966. 775. o.
[6] Acsády Ignác. 1888. 77. o.
[7] V. Molnár László. 1987. 47. o.
[8] Demkó Kálmán. 1916. 329. o.
[9] Acsády Ignác. 1888. 70. o.

Kanizsa Nádasdy birtok lesz

A mohácsi csatában a Kanizsay családot senki sem képviselte, a család utolsó férfi tagja, László 1525-ben fiatalon elhalálozott.[1]  A család egyetlen élő leszármazottja Kanizsay Orsolya volt, akit Szapolyai János 1532-ben fiúsított, és ezzel a hatalmas Kanizsay - hagyaték örökösévé tette.[2] Kanizsay Orsolya ekkor már Nádasdy Tamás jegyese, akinek komoly szerep jutott a fent említett jogi aktus létrehozásában. Mikor feleségül vette Nádasdy Tamás a szinte még gyermek Kanizsay Orsolyát (1534-35 fordulóján), ő lett az egyik leggazdagabb földesúr az országban.[3] Ettől az évtől kezdve 1568-ig, a vár története az új földesúri családhoz kötődött.

Nádasdy Tamás grófi címe nem a nyugat - dunántúli birtokaihoz, hanem az erdélyi Fogarashoz kapcsolódott. Már 1541-től használta „Fogaras föld szabad ura és örökös grófja címet”.[4] A Nádasdy család már a 15. század óta familiáris kapcsolatban állt a Kanizsayakkal. A Nádasdyak mint alispánok szolgálták Zala és Vas vármegyében a főispáni tisztséget betöltő Kanizsayakat.[5] Nádasdy Tamás őse Nádasdy Oswald volt, aki várnagyként védte meg a várat a Rozgonyiak ellen. Nádasdy Tamás 1489-ben született Egerváron. A grazi, bolognai és a római egyetemeken tanult, majd Cejatán bíboros nyomására tért vissza Budára. Királyi titkárként II. Lajos udvarába került. 1526-ban őt küldték katonai támogatásért a speyeri birodalmi gyűlésbe, ahonnan üres kézzel tért vissza.

A mohácsi csatát követően, 1527-ben a törökök, majd Szapolyai János fogságába került. Ferdinánd híve volt, de szabadulásáért cserében Szapolyai táborába kellett állnia. 1532-ben eljegyezte a 12 éves Kanizsay Orsolyát. Az ifjú feleség fiúsítása után megszerezte a kanizsai birtokot és a hozzá tartozó hat várat; Kapuvárt, Sárvárt, Lékát, Egervárt, Velikét és Sztenyisznákot, továbbá tíz mezővárost és százötven falut.

Nádasdy Tamás azonban 1536-ban újból Ferdinánd pártjára állt, de megtarthatta birtokait és nem kellett az egykori ura ellen hadakoznia. Ettől kezdve pályafutása új lendületet vett. Először Vas vármegye főispánja, 1537-től Horvát- Szlavónország bánja, három év múlva országbíró. 1554-ben országos főkapitány és nádor lett.[6] Nádorrá választásának alkalmából a következőket írta feleségének. „Tekintetes, Nagyságos, tisztelendő és szerelmes asszony házastársam: köszönetemet és magam ajánlását adom tudtodra, hogy ez a mai napon, délután öt és hat óra korba, király őfelsége egész országával, az mindenható Úristennek elvégzett akaratából, nem az én érdememből, hanem csak az ő jóvoltából, Magyarországnak nádorispánjává és kunoknak bírájává tőnek. Ki legyen ő szent, fölségének neve dicséretére, király őfelségének hívségére, az szegény országnak előmenetelére, nekem veled egyetemben üdvösségemre és tisztességemre, ámen.”[7]

2. ábra: Nádasdy Tamás portréja

Nádorként gyakran tartózkodott Pozsonyban, a Királyi Magyarország központjában, illetve a bécsi királyi udvarban. Birtokait ritkán látogatta, igazgatásukkal a felesége és fia foglalkozott, akik főként Sárváron időztek.[8]

Közismert, hogy Nádasdy Tamás anyagilag hozzájárult a Sylvester János - féle bibliafordítás megjelenítéséhez. A nádor támogatását élvezve számos híres személy időzött Sárvárott, mint például Dévai Bíró Mátyás, vagy Tinódi Lantos Sebestyén.[9] Nádasdy hatalmas összegeket áldozott a török elleni harc megszervezésére. Termeszétesen birtokainak védelmezése legalább olyan fontos volt számára, mint az ország megóvása. Miksa főherceghez írott emlékiratában kifejtette a végvárrendszerrel kapcsolatos nézeteit. Kiemelte, hogy a mindenkori uralkodónak anyagilag és katonailag is támogatni kell a magyar várakat, mert segítség nélkül képtelenek felvenni a harcot az oszmánok támadásaival szemben. Nádasdy országos főkapitányként, horvát- szlavón bánként és az ország nádoraként elengedhetetlennek tartotta a török gyakori támadásai miatt a dél-dunántúli végvárrendszer egyik láncszemének, Kanizsának a megerősítését.[10]

Erre azért volt szükség, mert az 1532-es Bécs ellen irányuló hadjárat alatt Zala vármegye volt az első, amely kapcsolatba került az oszmán hódítókkal. A szultán Zákány – Kanizsa – Kapornak - Sárvár útvonalon indult Kőszeg felé.

Egy török történetíró így emlékezett erről: „Ezen a vidéken volt feslett erkölcsű gyaurok birtokához tartozó Zákán nevű nagy vár és a hegy nagyságú tornyokkal tele levő Kanizsa nevű erős vár. Mind a kettő a bálványimádók menedékhelye és az iszlám ellenségeinek tanyája… megrémülték a halált okozó éles kardoktól, s kegyelemért kiabálva feladták a várukat”.[11]

Buda elfoglalása után két évvel a törökök jól előkészített hadjáratot indítottak a magyarországi végvárak ellen. Az offenzíva ekkor még nem érintette közvetlenül Kanizsa várát. 1546-ban az oszmánok eredménytelen kísérletet tettek a vár elfoglalására.[12] Az események közrejátszottak abban, hogy az 1547-es nagyszombati országgyűlés is erőteljesen foglalkozott egy új katonai közigazgatási szervezet kialakításával, a második főkapitány kinevezését indítványozta a Dunántúlra, Szigetvár, Kanizsa vagy Pápa székhellyel.[13]

Ebben a témában írt levelet Várday Pál érsek és Salm Miklós Nádasdy Tamásnak, mely szerint „jelöljön meg ennek az országrésznek a védelmére egy székhelyet, akár Kanizsát, akár Berzencét”.[14]A cikkelyt a király jóváhagyta és ennek értelmében Zrínyi Miklóst nevezte ki erre a tisztségre. [15]

1549-ben Kanizsa már meghatározó erővel rendelkező várnak számított, ahol Nádasdy Tamás dunántúli főkapitány 200 lovast vett zsoldjegyzékbe.[16] A Dunántúlon 1552-ig a hadi helyzet változatlan maradt. A oszmán terjeszkedés fő iránya ekkor a Dunától keletre irányult. Veszprém júniusi bevétele csak a balaton-felvidéki, zala megyei területeknek okozott riadalmat. A dél-zalai térség továbbra is távol esett a hódítás irányától. Az 1555-ös év fordulópont volt a vár életében. Ebben az évben foglalta el az ellenség a Szigetvárra támaszkodó kisebb végvárak zömét: közöttük Kaposvárt, Korotnát, Babócsát és Somogyvárt.[17] A vereségek nélkülözhetetlenné tették Kanizsa várának megerősítését, amit Nádasdy Tamás irányítása alatt már az 1554-es évben megkezdtek.

[1] Vándor László. 1987. 23. o.

[2] Vándor László. 1994. 277. o.

[3] Sinkovits István. 1966. 342. o.

[4] V. Molnár László. 1987. 28. o.

[5] Szakály Ferenc. 1992. 27. o.

[6] Szakály Ferenc. 1992. 27. o.

[7] Molnár András. 1996. 68. o.

[8] V. Molnár László. 1987. 29. o.

[9]  Uo.

[10] V. Molnár László. 1987. 30. o.

[11] Thúry József. 1985. 203-204. o.

[12] V. Molnár. 1987. 32. o.

[13] Kolosvári Sándor- Óvári Kelemen. 1899. 201. o.

[14] Országos Levéltár. E-185. B.-1541. Innentől kezdve: OL.

[15] Vándor László. 1994. 279. o.

[16] Szendrei János. 1888. 418. o.

[17] Vándor László. 1987. 25. o.

Vörös Gábor